2021.06.05.
2021. június 7-étől Spanyolországba is be lehet majd lépni az oltási vagy gyógyulási igazolással.
A spanyol Egészségügyi Minisztérium új határozatot hozott, amely módosítja a Spanyolországba való belépés egészségügyi ellenőrzésének előírásait, és így egyszerűsíti az országba irányuló turizmus érkezését.
2021. június 7-étől, hétfőtől Spanyolországba is be lehet majd lépni az oltási vagy gyógyulási igazolással. Az elfogadott diagnosztikai tesztek köre is bővül, a PCR mellett az antigénteszteket is elfogadják.
A kikötőkben és a repülőtereken két ellenőrzőpontot állítanak fel:
Az egyik ellenőrző ponton a veszélyeztetett országok listáján nem szereplő országokból vagy területekről érkezők a SpTH-n keresztül kapott QR-kód segítségével gyors ellenőrzésen haladhatnak át. A későbbiekben, amkor az EU Covid digitális tanúsítványa hatályba lép, ezen dokumentum birtokosai is jogosultak lesznek az említett gyors ellenőrzésre.
A másik ellenőrzőpontot azok számára hozzák létre, akik olyan területekről érkeznek, amelyek szerepelnek a veszélyeztetett országok listáján. Nekik szúrópróbaszerű ellenőrzésen kell átesniük, amely során figyelembe veszik a belépni szándékozók származási helyét és az adott terület járványügyi besorolását.
Az oltási bizonyítvány érvényesítésénél Spanyolország csak az EMA által jóváhagyott, valamint a WHO által elismert vakcinákat fogadja el.
A fent ismertetett eljárások mindenki számára kötelezőek lesznek, akár Spanyolország a végső célállomás, akár átutazóként lépnek be az országba. Ez utóbbiak esetében a cél a vírus nemzetközi nyomon követhetőségének növelése.
A Spanyolországba belépni szándékozóknak a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is ki kell tölteniük az egészségügyi ellenőrző űrlapot a Spain Travel Health (SpTH) alkalmazáson keresztül (www.spth.gob.es)
Forrás: Magyarország Főkonzulátusa a Kanári-szigeteken